KIK VAGYUNK

A Hidakk Automatika 2011-ben alapított vállalkozás. Kezdetben orvosi műszerek gyártásával és javításával foglalkozott, majd 2014-ben bővítette tevékenységi körét és gazdag szakmai háttérre alapozva elkezdett ipari célgépek tervezésével, gyártásával és javításával is foglalkozni. Ez köszönhetően az előremutató, innovatív megoldásoknak, egyedi és kreatív ötleteknek rövid idő alatt a cég fő tevékenységévé nőtte ki magát.
Minden alkalmazási területnek megvannak a maga kihívásai. Mivel projektjeink az alapos igényfelméréstől a megfelelő technológia kidolgozásán át a termelésre kész rendszerek átadásáig tartanak, alkalmazási területtől függetlenül segítünk ügyfeleinknek megtalálni a legjobb megoldást a termelékenység javítására, maximális hatékonyságának elérésére a költséghatékonyság figyelembe vétele mellett.
Nagy tapasztalattal rendelkezünk a gyártás- és szereléstechnológia, a mechanikai és az elektromos jellemzők mérése és adatgyűjtése, valamint az alkatrészek jelölése területén egyaránt.
A HIDAKK

KISS TAMÁS
TANULMÁNYOK
1994. Villamos technikus
1999. Okleveles gépészmérnök
PLC programozó
Robot programozó
Kamera és vizuális szenzor programozó
Biztonságtechnika
SZAKMAI TAPASZTALAT
Suzuki autógyár (3 év) - karbantartó mérnök
TE Connectivity (több, mint 14 év) - ipari célgépek és berendezések tervezése és programozása
2015-től a Hidakk Automatika társtulajdonosa
KELEMEN SÁNDOR
TANULMÁNYOK
2000. Vezérlés és számítástechnikai technikus
2006. Mérnöktanár és gépészmérnök
SZAKMAI TAPASZTALAT
AUDI Hungária (gyakornoki program, 10 hónap)
EDAG Hungary Kft. (2 év) - Airbus repülőgépgyártó hamburgi mérnökiroda
TE Connectivity (8 év) - Ipari célgépek és berendezések gépészeti tervezése
2015-től a Hidakk Automatika társtulajdonosa és ügyvezetője
ÉRTÉKEINK
